|
"Ha valaiknek módja nyílik Magyarországon egy vak, siket, mozgássérült vagy értelmileg fogyatékos személy életpályáját a fogyatékossága jelentkezésének pillanatától a mindennapok eseményeiben végigkísérni, kirívó igazszágtalanságként fogja megállapítani, hogy esélyei a kibontakozásra, az önmegvalósításra, az alkotó életre, az érvényesülésre, a jó életminőségre és a boldogságra messze elmaradnak a nem sérült emberek esélyeihez viszonyítva. [...]"
Elvileg már az alkotmány biztosítja minden magyar állampolgár számára az egyenlő jogokat. Az esélyegyenlőség 22 alapvető szabályát ugyancsak megfogalmazta egy 1993-as ENSZ határozat (Standard Rules), amelyet hazánk is megszavazott.
Hogyan élhet azonban a tanuláshoz való jogával az, aki a sok lépcső miatt bénult lábával, vagy közlekedéséhez használt kerekesszékével nem tud bejutni a többi tanulóval együtt az osztályterembe? Hogyan tud élni a művelődési jogával az, aki a tömegközlekedési eszközök, az utak kialakítása következtében meg sem tudja közelíteni a könyvtárat, a mozit, a hangversenytermet, a színházat? Hogyan tudja másokkal egyenlő módon a hivatalokban ügyeit intézni, érdekeit a hatóság előtt képviselni az, akinek kommunikációs nehézségei vannak, nem hallja a hozzá intézett kérdéseket, nem tudja érthetően, világos megfogalmazásban előadni kérdéseit? Hogyan tud egy pályaudvaron nagy városi forgalomban eligazodni az, aki a látható (vizuális) tájékoztatást nem tudja érzékelni, más, számára eligazító információt pedig a - csak látó emberekkel számoló - tervezők, szolgáltatók nem nyújtanak?
A kereteket tartalommal kell megtölteni és ezt rajtunk kívül aligha fogja más szorgalmazni. Várom hogy a társadalom rádöbbenjen: nem jótéteményekre van szökség, hanem egy törvény által előírt emberi jogokat kell megadni minden tagja számára. Eközben rá fog eszmélni, hogy ebből a jogokat megadó emberek ugyanolyan hasznot húznak, mint a jogokhoz jutottak. Ki fog alakulni körülöttunk egy humánusabb, befogadásra kész, kényelmes, biztonságos környezet, amelyben mindenki jobban érezheti magát. Az emberek a költségeket számbavéve, csodálkozva fogják látni, hogy ezért a nagy nyereségért milyen kis árat kellett fizetniük, feltéve, ha kellő előrelátással építik ezt a mindenki számára akadálymentesen használható környezetet."
[Dr. Gadó Pál]
Mozgássárültek Egyesületeinek Országos Szövetsége - alelnök
|
|
Akadálymentes épített környezet, Önálló életvitel, Egyetemes tervezés, Esélyegyenlőségi törvény - a kilencvenes évek elején alig hallott fogalmak volta. Mára ismerős és elfogadott elvek. Van törvény, van építési szabályozás. Kialakult a terület társadalmi elfogadottsága, és alakulóban van gyakorlati alkalmazása. Úgy látjuk azonban, az elvek még nem jelentek meg a gyakorlatban. Sok társunk élethelyzetét fokozottan nehezítik az éltaluk igen nehezen leküzdhető akadályok. Olyan akadályok, mely másoknak fel sem tűnik, mindaddig, míg maguk is hasonló helyzetbe kerülnek (babakocsival szeretnének közlekedni a városban, otthonhagyták szemüvegüket...).
Az akadályokkal teli, barátságtalan környezettel folyamatosan küzködnek nem csak a "fogyatékosok" csoprtjába tartozó emberek, de az idősek, a gyerekek, a nagydarab, a magas, és az alacsony emberek, a sportsérülést szenvedtek és még a babakocsit tolók is. Végső soron úgy tűnik, bárki lehet érintett e téren. Az akadálymentes környezet egyeseken, mint fogyatékosoknak alapvető szükséglet, másoknak pedig kényelmesebbé, biztonságosabbá teszi a használatot.
Törvényi szabályozás írja elő a középületek 2005-ig történő akadálymentesítését, mely komoly kihívást és komplex feladatot jelent (műemléki jelleg, utólagos átépíthetőség). Új épületek esetében kis odafigyeléssel, csekély költségekkel megoldható az akadálymentes kialakítás, már a tervezés során (Universal Design, Design for all).
|
